Egy hét - tulajdonképpen egy szünetnyi - kihagyás után megint itt vagyunk; egy újabb adatbázis bemutató következik. Az Elektronikus Periodika Archívum-é, hogy egészen pontosak legyünk.
Ma, bemutató sorozatunk második “évadának” második részében egy rendhagyó adatbázis kerül bemutatásra, amely kilóg a korábbiak közül. Mindjárt ki is derül, hogy miért.
Új félév, új adatbázisok, új tematika. Az előző félévben az egyetem által előfizetett, hasznos szakirodalmakat szolgáltató adatbázisok kerültek bemutatásra, ebben a félévben pedig ennek az ellenkezője...
Bemutató sorozatunk - erre a félévre - utolsó részében a múlt és az első héthez hasonlóan egy magyar, tankönyveket szolgáltató adatbázis kerül bemutatásra.
Ma, adatbázis ismertető sorozatunk utolsó előtti részében, csak úgy, mint az első alkalommal egy - elsősorban - könyveket szolgáltató adatbázist szeretnénk nektek bemutatni.
9. RÉSZ - EBSCO Ma, közeledve a bemutató sorozatunk végéhez, az EBSCO szolgáltatásairól és az egyetemünkön elérhető adatbázis csomagokról lesz szó. Az ELTE négy csomagot fizet elő állandó jelleggel,…
7. rész - Web of Science Név szerint a Clarivate által szolgáltatott Web of Science -t, amelyben különösen magas impakt faktorú folyóiratok bibliográfiai adatai is megtalálhatóak. Társadalomtudományi…
6. rész - Science Direct A Science Direct az Elsevier multidiszciplináris adatbázisa, a legismertebb tudományos folyóiratok teljes szövegeihez biztosít hozzáférést. Bár elsősorban inkább műszaki-,…
Így, az ötödik hétre sem szabadulunk meg a folyóiratoktól, ugyanis a ma bemutatásra kerülő adatbázisunk is - elsősorban - egy folyóirat-gyűjtemény, az a része legalábbis mindenképpen, amelyre az egyet...
Folytatva az immár negyedik hete - azaz egy hónapja! - tartó sorozatunkat és nem megszakítva az elmúlt két hét hagyományait sem, ma ismét egy folyóiratokat szolgáltató adatbázist szeretnénk nektek bem...