A kutatás a felsőoktatásban dolgozó nők karrier útjait vizsgálja, valamint azokat a szervezeti-intézményi folyamatokat, amelyek hozzájárulnak a munka-magánélet egyensúly hiányához, és ennek következményeként ahhoz, hogy a nők kisebb eséllyes jutnak előre mind a tudományos, mind az egyetemi döntéshozói területeken. 

A kutatás a diszkurzív társadalomtudomány alapjaira helyezkedve elemzi és mutatja be a napjainkban a nőkről és férfiakról – társadalmi nemekről - folyó társadalmi diskurzusokat. Feldolgozza és értelmezi a tudatosan irányított tévhitek és mítoszok burjánzó diskurzusait, melyek végső célja elárasztani a nyilvánosság felületeit, kiszorítva onnan minden más hangot, és elbizonytalanítani a közvéleményt az egyenlőség, szolidaritás és tolerancia alapértékeiben. A nemekről szóló diskurzusokat a kötet a nyilvános és politikai beszédek összefüggéseibe helyezi és megmutatja hogyan torzítja és manipulálja a hatalom – saját érdekei szerint – a nemek közbeszédben való megjelenését. A kutatás több, napjainkban aktuális és gyakran hallható, a politika figyelmét felkeltő és a közérdeklődést/közvéleményt formáló kérdés köré épülő diskurzust vizsgál meg, és helyez sajátos, a diskurzuselemzés eszközeivel megteremtett értelmezési keretbe. 

A kutatás azokat a magyarországi folyamatokat igyekszik nyomon követni és dokumentálni, amelyek az elmúlt évtizedekben alakították és újraformálták a magyar nonprofit /civil szektor társadalmi /politikai környezetét, és értelemszerűen magát a szektort, mindeközben kísérletet tesz arra, hogy e folyamatokat a demokrácia és civil társadalom elméleti összefüggéseinek keretében konceptualizálja. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy a civil társadalomnak van-e szerepe, és ha igen, akkor milyen a demokratizálódási folyamatok megindulásában, formálódásában és a demokrácia stabilizálásában. Erre a kérdésre nem egyszerű megadni a feleletet, már csak azért sem, mert a kérdésben vizsgált két egymásra vonatkoztatott fogalomnak sem az értelmezése, pontos definíciója, sem pedig egymáshoz fűződő kapcsolata nem egyértelmű. Mindemellett a kutatás figyelmet fordít azokra a félelmekre, amelyek az elmúlt évtized történéseire úgy tekintenek, mint amiben „harmadik demokratizálódási ellenhullám” (Montero 1998) folyamatai fedezhetők fel. Ugyanakkor meg kívánja mutatni a civil társadalom ellentmondásos „képességét” arra, hogy a demokrácia stabilizálásának és megerősítésének ágense legyen.

A kollektív és individuális traumatizáció szociokulturális és pszichológiai folyamatai az ún. trauma stúdiumok (trauma studies) napjainkra önálló transzdiszciplináris kutatási területnek tekinthetők. Kutatócsoportunknak a célja, hogy az ELTE TáTK-on is előtérbe kerüljenek a hazai és a nemzetközi traumakutatással kapcsolatos új eredmények, és oktatóink, hallgatóink szerepet tudjanak vállalni a téma hazai tudományos kutatásában, a témához kapcsolódó publikációk készítésében. A kollektív trauma releváns kérdéseivel már jelentős számú TáTK-hoz köthető kutató is foglalkozott. Az eredmények összefogása és láthatóvá tétele fontos célja lenne a Kutató Csoportnak, továbbá új kutatási területek, irányok tematizálása, forrásteremtés és új kutatások beindítása. Célunk még kvalitatív és kvantitatív kutatások eredményeinek konferenciákon, workshopokon keresztül történő terjesztése (disszeminációja). A kutatócsoport további meghatározó célja a hallgatók szakdolgozatainak, disszertációinak e téma felé történő orientálása, valamint publikációk elősegítése, amely hozzásegíti a kutatókat és a hallgatókat a kollektív trauma és a transzgenerációs traumatizáció társadalmi hatásainak jobb megértéséhez. A Kutató Csoport tevékenysége, a konferenciák, kutatások és publikációk elősegíthetik a kar nagyobb hazai és nemzetközi láthatóságát és nemzetközi kutatói hálózatkba való bekapcsolódását.

A COVID-19 rendkívüli társadalmi helyzetet teremtett, amelyben a kormányok küzdöttek a világjárvány káros következményeinek enyhítéséért. Kihívásokkal teli idők megmutatták a társadalom rugalmasságát és szolidaritási és kohéziós képességét, valamint a kormányok képességét a vészhelyzetek hatékony kezelésére, a politikai rendszerek stabilitását és befogadóképességét, valamint a demokratikus értékek tiszteletben tartására való alkalmasságát. Különösen fontos ezt az időszakot a civil társadalom és a civil társadalmi szervezetek (NGO-k) szemszögéből vizsgálni, mivel a civil társadalom kulcsszerepet játszik a járvánnyal összefüggő társadalmi gondok enyhítésében és eloszlatásában, sőt, létfontosságú szerepet játszik a vírus megfékezésben. A civil szektor ereje és ellenálló képessége is próbára lett téve. Amint a nemzetközi összehasonlító kutatásunk adatai mutatják, a civil társadalomban rejlő lehetőségek kiaknázása olyan opció volt, amelyet csak néhány ország tudott megragadni – aminek eredményeként hatékonyan csökkentették a COVID negatív társadalmi következményeit, miközben növelték a szolidaritás és az összetartozás érzését ezekben a társadalmakban. Más országok azonban nem ismerték fel a civil társadalom fontosságát, és a helyzetet a kormányzatok „egyszereplős színdarabként” értelmezték. Ez utóbbi esetekben sem a szolidaritás, sem a kohézió nem számított értéknek; ehelyett az egyetlen szereplő – a kormány – megragadta a lehetőséget, hogy eljátssza a hősi megváltó és a kizárólagos problémamegoldó szerepét, ezzek szimbolikus nyereséget és növekvő hatalomkoncentrációt halmozott fel magának.

A kutatás megvizsgálja a szimbolikus rendszerek egyes elemeit, az észlelésnek, a nyelvnek, és a nemek reprezentációjának azon kontextusait, amelyek felépítik és naturalizálják azt a nemek hierarchiáján alapuló szimbolikus hatalmat és strukturális valóságot, amelynek egyszerre vagyunk elszenvedői és újra-konstruálói. Rávilágít továbbá a tudomány szerepére a nemi viszonyok hierarchikus rendjének előállításában és évszázadokon keresztül történő igazolásában. Mindezt a 20. század második felének filozófiai és társadalomtudományi, a poszt-strukturalizmust, a fenomenológiát és a posztmodernt magába foglaló áramlatainak segítségével teszi, melyek – elsősorban a nyugati világban – jelentősen hatottak a nemekről és nemi viszonyokról való gondolkodásra. Végül a tanulmány fókuszba helyezi azokat a kísérleteket, amelyek a szimbolikus rendszerek erejével, a nyelven keresztül, a dekonstrukció eszközeivel próbálták lebontani a hierarchiát, majd áttekinti a nőiesség dekonstrukciójának a 20. század elején induló és máig tartó kísérleteit. A tanulmány választ keres arra, hogy a szimbolikus rendszerek különféle elemei hogyan tesznek fogékonnyá a hagyományos nemi szerepek és szerepelvárások elfogadása iránt, és hogy hogyan használja ezeket az eszközöket korunk autoriter illiberalizmusa a patriarchátus restaurálásának jelenkori folyamatában, illetve hogyan használhatók ugyanezen szimbolikus eszközök a nemi hierarchiák és a nemi elnyomás elleni küzdelemben.